Iratkozzon fel hírlevelünkre

FÉNYJÁTÉK MÁRCIUS 17-ÉN

 

 

 

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik legfontosabb eseménye, nemzeti identitásunk egyik alappillére. A magyarok számára ez az esemény, amely a tizenkilencedik századi nemzeti önállósodási és függetlenedési folyamat betetőzése és egyben a modernkori magyar történelem kezdete volt, az állampolgári bátorság, a legnemesebb hazafias eszmék, a szabadság, az egyenlőség és a szuverenitásért folytatott küzdelem szimbóluma.

A forradalom kirobbantói, a márciusi ifjak egy csapásra államférfivé váltak, és bátor lépésükkel egy modern, demokratikus állam születését teremtették meg. Igaz ugyan, hogy a kezdetben sikeres forradalom, majd az azt követő katonai ellenállás végül elbukott az idegen túlerővel szemben, de az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméje mindmáig fontos üzenet maradt. Szól a szabadságvágyról, a hazaszeretetről, és a közösségért hozott áldozatokról, és szól arról a szolidaritásról is, amelyet éppen nemzetünk legközelebbi barátaitól, a lengyelektől tapasztalhattunk meg. A nemzeti függetlenségért küzdő lengyelek ugyanis, bár saját ügyüknek közvetlen hasznot nem remélhettek, tömegesen szálltak harcba magyar testvéreik mellett. A Népek Tavaszáról való megemlékezés ily módon a Lengyel-Magyar Barátság napja (március 23.) beharangozója is.

Ennek a csodálatos történelmi pillanatnak, és a nemzetek közti szolidaritásnak rendhagyó módon, egy különleges zenés fényjátékkal kívánunk emléket állítani a varsói óváros szívében, a Plac Zamkowyn. Sötétedés után az interaktív videoinstalláció megidézi a történelmet, '48 hőseit, és az akkori idők hangulatát. A projekt készítője az Elektro Moon Vision lengyel magyar művészcsoport (Elwira Wojtunik, Láng Csaba Popesz), akik már számos hazai és nemzetközi rendezvényen megmutatták tehetségüket.

2012.március 17., szombat, 18.00

Varsó, Plac Zamkowy

 

Magyar Kulturális Intézet, Varsó

Wydawnitwo RYTM

Lengyel Hadsereg Múzeuma

Petőfi Irodalmi Múzeum

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
21
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések